Nevelőszülők

Ahhoz, hogy érthető legyen a mai bejegyzésem közzé kell tennem azt az információt, hogy régen nagyon szerettem az állatokat, igazi barátok voltunk. Aztán teltek az évek és valami különös oknál fogva ez igencsak elhalványult. Majd olyan munkát végeztem egy ideig ami sivataggá égette a lelkem és közönyössé váltam minden negatív és ezáltal igen sok pozitív ingerrel szemben is. Nem indított meg bennem semmit egy ember halál híre, egy állat szenvedése, egy szerelmi vallomás, mások örömre... semmi. Lelki sivatag voltam! Néha tombolt a szél, de alapvetően mindent elborított a fulladást okozó homok. Majd beköszönt az életembe egy férfi aki nagyon szerette a kis kutyusát. Számomra már már érthetetlen módon őt részesítette előnyben mindennel és mindenkivel szemben. Nem gondolom, hogy ez egészséges élet lenne, de ahogy őket figyeltem megtanultam ismét szeretni és tisztelni az állatokat. Mivel elég közel kerültünk egymáshoz a kis Kuszával (így hívják az élet társát - kutyáját) és saját bőrömön tapasztalhattam mennyire okosak és érzelmekben gazdagok lehetnek az állatok. Majd egyszer csak láss csodát szépen lassan megint kivirágzott a lelkem, a homok helyét termőföld vette át, melyben apró kis magocskák lassan lassan gyökeret eresztettek és ismét képessé váltam az érzelmileg nyitott és kincsek tárházát megtapasztalni képes életre. Ez a férfi hívta fel a figyelmem az állat menhelyekre és szenvedő állatsorsokra.

A minap az egyik kollégám elmondta, hogy elütötték a család kis kedvencét és szeretne helyette vidékre költöztetni egy másik kutyust. Javasoltam neki az örökbefogadást és meg is beszéltük, hogy az egyik árvaházból megmenekítünk egy szerető gazdira vágyó kis házőrzőt. :)
Az illatos úti telephelyre mentünk először mivel Budapesten ez az egytelen hely ahol néha muszáj elaltatni az idősebb ebeket. A telepről itt olvashattok bővebben. Különös érzés volt ott állni és várni. Vajon találunk megfelelő kutyát? Milyen lesz? Mekkora? és még sok más kérdés zakatolt az agyamban. Közben figyeltem a már újdonsült gazdik arcát ahogyan aláírják az örökbefogadási nyilatkozatot és szeretgetik az ölükben lévő "kiválasztottat".
Ezt megelőzően még soha nem volta milyen vagy ehhez hasonló helyen. Féltem is picit. Mikor mi következtünk összeszorult a gyomrom. Várakozás közben "Z" már szerelembe esett ... :), az egyik ölben lévő kutya tesvérét szerette volna.
Kimentünk a ketrecekhez a gondozottak közé. Szomorú tekintetek, hangos csaholás, rácsok között kidugott orrocskák, sarokba bújt rettegők, farok csóválás ... minden volt. Majd megszakadt a szívem. Megláttuk a bent már kiválasztottuk a kis maszatot kicsit, tetszett neki! kicsit megkönnyebbültem. Hamar intézték a formaságokat, és már mentünk is. A kollégám aki egy egyébként is nagyon jó ember, most teljesen más arcát láthattam meg.
Már mint boldog és büszke nevelő papa ült be mellém az autóba és gyönyörködve figyelte az ölemben a kis védencét meg engem milyen nagy szeretetben utazunk az anyós ülésen. Vidéken hasonló lelkesedéssel fogadták a kis jövevevényt, aki félelmében mindent összepisilt és azt sem tudta hová bújjon, de a kedves mama, leguggolt mellé és megszeretgette. Inni és enni adott neki, sőt még egy kis játszópajtást is hozattak velünk a közeli ismerőstől. Ott ugyanis nemrég jött a világra egy alom rajzos németjuhász. :) Csodálatosan érzetem magam. Nagyon örülök, hogy mindennek a részese lehettem!

De még mindig nem értem miért kell így? ...





Ha lehetne így is! ....






Helyzetjelentés :)


Csordultig vagyok energiával! Mondhatnám rózsaszínben látom a világot. :)
Ma is voltam edzésen. Fizikailag és szellemileg is sokkal jobban vagyok mióta megint rendszeresen sportolok. Nem sokat csak közel 2 hetet hagytam ki, -de mint az lentebb olvasható is - totál "bepókhálósodott" az agyam. Tudtam én, hogy a test mozgás csodákra képes, ha élvezettel csinálom, de már nem a tudatomban tároltam ezt az információt. És nem is lepődök meg túlzottan mikor kinyílik a világ, csak észlelem és mosolygok magamon, hogy megint elfelejtettem (itt az évek során felmerülő periódusokra gondolok).
Nagyon mozgalmas mostanság az életem. Mind fizikailag mind lelkileg igen eseménydús, de mégis állandó. A felesleges terheket elengedtem, ezzel együtt persze búcsút intettem egy - két embernek is. Mondhatnám úgy is, hogy mindenki a helyére került. :)
Össze futottam egy igen érdekes pszichológiai témájú könyvvel. Az agyam olyan fergeteges pörgésbe kezd tőle, hogy nem tudom is egy szóval kifejezni. És nem az ön vizsgálat, az ön értékelés... az ön.. ön..., a lényeg, hanem a felmerülő kérdéseim amiket generál. Hamarosan írok erről pár gondolatot. Elöljáróban csak annyit, hogy szorosan kapcsolódik a ( mostanában központi témámhoz ) társadalomhoz, a szerepekhez, a szexualitáshoz. Ez egy másik könyvet juttat az eszembe "A lélek szexualitása és a szexualitás lelke.." de csak a címét, mert témájában nem azt kaptam amit akkor vártam.

A lényeg, hogy nagyon jól érzem magam és boldog vagyok "egyedül". :) Ha a tükörbe nézek egy kedves, kalandora éhes, élettel teli nő mosolyog vissza rám.


Egyedül?

Az utóbbi időben (elmúlt fél év) nagyon sokszor mondtam, hogy magányos vagyok, egyedül
érzem mgam. Pedig volt idő mikor "párkapcsolatban" voltam. Nincs is szükségem ilyen, mondva csinált kapcsolatokra. Miért mondom/mondtam, hogy egyedül vagyok? Ez nem így van. Vannak barátaim, családom ... egészséges, normális kapcsolatban vagyunk, akikkel kölcsönösen számíthatunk egymásra a nap 24 órájában. Akkor miért is lennék egyedül? Az, hogy nincs megfelelő párkapcsolatom nem egyenlő azzal, hogy magányos vagyok. Mostanában nagyon sokszor a megfelelő férfi körül forogtak a gondolataim. Meguntam ezt az egész, "keresem az igazit" hozzáállást. :) Nincs kedvem tovább ilyen sokat ezzel foglalkozni... Nyitott maradok, de tudatosan nem foglalkozom ezzel tovább. Úgyis jön ha jönnie kell.
Nagyon jó és mozgalmas volt az utóbbi pár napom. Sokkal kevesebbet aludtam mint szoktam, de mégis sokkal jobb kedvem van és több energiám.
Péntek este buliztam a volt kollégáimmal egy nagyon! :) Szombat reggel értem haza, 08:30 körül aludtam el, majd délután kávéztam Ababaával, este pedig mozi éjszakát tartottunk a lakó társammal. :)

Ma...


Nem csak fizikálisan vált az egészségemre, de mentálisan is. Olyan mintha egy pókháló körbefonta volna az agyam és elfolytotta volna agondolatok áramlását. Tegnap 1,5 órát "nyomtunk" s mire kijöttem, már ismét a régi voltam/lettem. Látom magam körül a dolgokat, tisztábbak a gondolataim. Persze így is érzékelem a korábbi negatív érzéseket, de már nem azok a központi gondolataim. Meint jól esik nevetni, beszélgetni emberekkel, a meló is sokkal könnyebben megy. :) Modjuk van még előttem 1-2 kicsit kellemetlen feladat ami megoldása után már tuti sokkal könnyebb lesz minden. A döntések már megszülettek, csak meg kell találnom a megfelelő helyet és időt a cselekedetre.
más:
Ma külön műsorszámmal szórakoztatott minket 1-2 kolléganőnk, ugyanis friss hús érkezett a
piacra. ---> Mutathatnám akár így is! :)
Nem helyes, nem csinos, ránézésre nem egy izgalmas egyéniség, ráadásul házas (26 évesen!!!)... Szóval tipikusan az a pasi aki mellett úgy elmegy bárki az utcán mint egy üres papír zacskó mellett. És mégis... Nem értem, miért fordultak ki ennyire magukból? Vihogás, röhöség, haj csapkodás (kötelező), kívánj meg baby (metakommunikáció) és a verseny már kezdődött is. :D:D Megint az az igen elgondolkodtató tény tárult fel előttem, hogy manapság szinte kortól függetlenül a nők udvarolnak a férfiaknak. Ők meg (tisztelet a kivételnek, mert azért akad az is bőven) csak néznek, majd magukra rántják valamelyiket a versengők közül és kész. Mint a méhkasban a herék. Én azon az állásponton vagyok, hogy ha egy FÉRFIVAL akarunk egymástól valamit, akkor elég ezt diszkréten is a tudtára hozni (már-már bíztatás jelleggel). Szó szerint fel vannak háborodva egyes hímek ha nem rajonja körbe az aktuálisan kiszemelt csaj... ??? Szerintem ha annyira nem férfi valaki, hogy meghódítson, akkor hogy a francba várhatnám el tőle, hogy meg tudjon tartani, hogy fenn tudja tartani az érdeklődésem, hogy tisztelni tudjam Őt!? Lassan már teljesen kihal a társadalomban a férfi és a női szerep. És akkor mi lesz? Rohangál majd az utcán egy rakás mentálisan teljesen összezavarodott valamilyen nemű ember? Szerintem az tökéletesen mindegy, hogy milyen ruhát hord, milyen hosszú a haja, kit csókol (férfit vagy nőt, azonos nemű valaki) ... ha az agyában tisztában van azzal ki is ő valójában és fizikailag ápolt, tiszta csak gyönyörű lehet. Az megint más kérdés, hogy a vele szemben álló embernek szüksége van-e rá... Ha az egyén tisztában van önmagával, az látszik is rajta. A lényeg mindig a kisugárzás....

Nézni & Látni...

Látunk valakit valamilyennek, azt hisszük ez az igaz, az igazi. Mutatja Ő néha a saját arcát, de elfordulunk, mert kényelmesebb hazudni. "Mindenkinek van valamilyen elképzelése a világról, az emberekről." Szokták mondani, hát igen azt gondolom nem véletlen, és nagyon találó az elképzelés szó. Ami bizonyos esetekben nem csak a környezetünkkel, de magunkkal kapcsolatban is megállja a helyét. Miért hajlamos az ember olyan tulajdonságokkal felruházni másokat, amelyeknek Ő valójában nincs a birtokában? Én sajnos hajlamos vagyok csak a pozitív oldalt nézni, és ezáltal vakká válni a VALÓSÁGRA. Persze mint mindennek ennek is meg van a maga jó és rossz oldala, de hosszútávon, akárhogy is nézem csak rosszul járhatunk, hisz előbb vagy utóbb úgyis pofán csap az igazság és ez biztos csalódást okoz. Felmerül akkor a kérdés, hogyan? Mi módon lehet megfelelően (teljes mivoltjában) szemlélni a világot? Ugye megszoktunk valamit XY év alatt, azt gondoljuk az a tuti. Akkor miért ülünk teljesen letaglózva időnként, hogy "uh ezt nem gondoltam volna róla", meg "na most megmutatta a foga fehérjét..."???? Ha nem csak egy álom képbe ringatnánk magunkat, ha valóban szembenéznénk önmagunkkal és a környezetünkkel, akkor

mindez elkerülhető lenne. Bevallom én most próbálom letépni az álarcom és jól megnézni magam magamnak. :) Nem egyszerű és nem is fájdalom mentes, de abban biztos vagyok, hogy csak jól járhatok. Mutattam valamit magamról és hittem valamit magamról, de ez a valóság? Ha a tükörbe nézek önmagam látom? Mivel a legrövidebb út az egyenes, egy határozott mozdulattal ledobok mindent és alaposan szemügyre veszem. Az utóbbi időben nagyon sokat foglalkoztam magammal, így szerintem képes leszek felismerni a hozzám tartozó darabokat. :) Ha valaki most azt gondolja,háát... jól pofára eshetett ez a csaj... igen van benne valami. csalódtam, szerencsére nem olyan nagyot, de épp eléggé ahhoz, hogy kicsit szétnézzek a saját házam tájékán is. Lássam, velem minden rendben van-e? Valószínűleg nincs, azért érzek késztetést az ön vizsgálatra. :) Kicsit azért félek, hogy ha megnézem az ÉLETET nem lesz túl felemelő érzés, de nem gond. Olyan nagyon sok mindenre képes voltam már eddig is, biztos, hogy ezt is megtudom csinálni melynek csak és kizárólag egy következménye lehet: közelebb kerülök magamhoz. :) Most még nem látok tisztán az én kis Világomtól, de biztos vagyok abban, hogy hamarosan letisztul a kép... és nemcsak néznek, hanem látok is! :)

Szeretni...

Szeretet, hát ez az ami mostanság valahogy nagyon elcsúszik körülöttem. Tudom ez így elég nehezen érthető. A lényeg az, hogy nagyon sokat kivesz belőlem a munkám, a magánéletem sem épp úgy alakul ahogyan azt elképzeltem... szóval kicsit megrogytam. Ezt már nem csak a munka helyemen érzem (amire egyre kevesebb energiát fordítok), hanem azon kívül is. Hiába próbáltam összerakni magam, nem igazán sikerült. Viszont ma délután találkoztam két számomra fontossá vált és úgy érzem egyre fontosabb emberrel. "Ababával"és "N"-val. Csodás volt érezni a kölcsönös teljes elfogadást, és ezzel karöltve a szeretetet. Mikor már itthon voltam tudatosodott bennem, milyen sok erőt kaptam Tőlük. Ababa nagyon megnyugtatott, most valahogy nagyon nehéz (már korábban is írtam) elfogadnom a dolgok idő igényét és az irányításról való lemondást. Érzem, hogy egy mindent átformáló változás közepén csücsülök és csak rajtam múlik mikor billen ki valamerre ez az állapot. Pár telibe találó bíztató szó egy kedves kis boszorkánytól, és kedves, szeretet teljes pillantások a ragyogó barna "szempártól"... :) Nagyon megnyugodtam. Köszönöm!
Nagyon szeretek szeretni és úgy érzem az egyik legszerencsésebb ember vagyok a világon mert gyakorolhatom is ezt. Képessé váltam sok arcát felfedezni és átélni. Testvéri szeretet, gyermeki..., emberi..., baráti..., önmagam... sorolhatnám hosszasan... ami még relatív új és nagyon csodálatos a legfiatalabb kis család taggal kapcsolatban, hogy egy még most alakulóban lévő kis tiszta személyiség fejlődését figyelhetem meg és szerethetem egy teljesen új minőségben. Csak idő kérdése, hogy teljesen lehulljon az elmeszesedett kéreg rólam és újjá szülessek. És mégis mikor? Ahogy "R" mondaná: Hamarabb mint gondolnád... :)

Dráma,dráma dráma..... :))

Figyelem egy ideje az embereket. Mostanság külön figyelmet fordítok a környezetemben élőkre, az energiáikra, azok megszerzése és tudattalan áramoltatása szempontjából. Sok szép és érdekes dolgot láttam ezzel kapcsolatban. Gyakorlatilag birkóznak az energiáért... azaz hatalmi drámáznak. :)
Mi is az a hatalmi dráma?
Adott mennyiségű energia áll rendelkezésünkre, s míg nem tanulja meg valaki hogyan tankolhatja fel a "központból" a kiürült vagy kiürülőben lévő tartályát "üzemanyaggal", addig más módon kell megszerezni ezt. Ez a megszerzési folyamat a hatalmi dráma.

Tömören annyit, hogy többféle megnyilvánulási formája van, ezeknek a kis harcoknak (konkréten négy csoportra kategorizálta ezt valaki). Alapvetően két módja van a szivattyúzásnak, aktív vagy passzív. Aktív az mikor direkt agresszív módon próbál valaki a figyelem és /vagy a másik személy érzelmeinek középpontjába kerülni. Passzív,mikor nem tesz különösebben semmit, csak a másik lelki ismerete, empátiája révén éri el ugyanazt.
Ezek általában nem tudatos folyamatok, mit ahogyan a lélegzést sem tudatosítjuk, az adott fizikai, érzelmi állapotunkhoz mérten minid másként lélegzünk, de levegő nélkül megfulladunk!

Szóval a "csaták" melyek révén feltöltjük magunkat vagy teljesen kiaknázzuk az energia tartalékainkat egy teljesen természetes fiziológiai megnyilvánulás, csak nem figyelünk rá, mert nem látható. De érezhető! :)
Ha valaki jó kedvű, boldog körülveszik az emberek, mert szórja az energiáit. Puszta fizikai példával élve, ha valami izzik belül (tele van energiával) meleget sugároz. Ha túl sok megégeti a kezünket. Nem véletlen, hogy a melegben (otthon melege) biztonságban érezzük magunkat. Ott van élet, van energia. Ha nem megfelelő a kezünkben vagy a lábunkban a vérkeringés az is kihűl... haldoklik. Mit teszünk?, felmelegítjük. Gondosan felöltözünk, simogatjuk, dörzsölgetjük, masszírozzuk. Energiát adunk "neki". :)
Az előbbiekkel szemben, ha valaki mindig rossz kedvű vagy olyan általános mélabú uralkodik rajt, nem szívesen tartózkodunk vele egy helyiségben, és nem szívesen beszélget vele senki. Mire ő elmondta a mondókáját, mindenki ásít, karikásak a szemei, elfárad, mert leszívta az energiáit. Vannak ilyen kis vámpírok, de ez szinte sosem tudatos, ők csak ezt tudják, hogy nem szeretik őket és ezzel még mélyebbre süllyednek. Látszólag egy ördögi kör...


Azért látszólag mert mint mindenre erre is van megoldás. De először magáról a folyamatról pár szóban.
Mit írtam alapvetően két módot különböztettek meg. Aktív és passzív, ezeken belül is megkülönböztettek a megnyilvánuló jelenség szerint nagyon és kevésbé aktív, passzív formát.

A legaktívabb és ezáltal a legagresszívabb is a megfélemlítő. Oly módon szerez magának energiát, hogy szóval, tettel fenyegeti a másik felet. Aki erre ha félelemmel vagy más ehhez hasonló lelki reakcióval reagál, táplálja az agresszort energiával (olyan mint a kutya ha megtámad minket és elkezdünk szaladni, annál erősebennen támad, ha szembe fordulunk vele - is megfélemlítők leszünk- legyőzhetjük, de a legjobb ha semlegesek maradunk, nem csinálunk semmit akkor is lemegy A harcba mindig az a legveszélyesebb, hogy egyszer sem biztos a vég kimenetele, és nagyon pórul járhatunk a végén. Jobb h bele sem megyünk és nem veszítünk energiát)

A vallató: ő folyamatos direkt boncolgató kérdésekkel "támad". Direkt a hibákat keresi. Általában úgy fogalmazzuk ezt meg, hogy kötözködik, neki semmi nem jó. Ha próbálunk eleget tenni (tehát ha a stratégiája bevált) energiát veszítünk, és félszeggé válunk. Oda figyel a szipkázott, hogy nehogy olyan dolgot kövessen el amit a vallató kifogásolhat. Nagyon meggyengíti az önbizmat (semmit sem tudok jól csinálni). Ha figyel, meggyengül ez már lelki alárendeltség és ezzel tolja is át az energiát.

A zárkózott: ő passzív módon szerzi az energiáit, direkt infó hiányban tartja a másik felet így az kíváncsivá válik, annál inkább tudni akarja,mindig kérdezősködésre kényszeríti a másikat. És már hopp ott is az energia. :)

A szegény én: ő a legpasszívabb. Elmeséli milyen szörnyű napja volt és valahogy még azt s sikerül elérnie, hogy ezért a másik ha csak részben is de felelősnek érezze magát. És már kész is ....:) Ott ragyog nála az energia.

Hogyan hatnak egymásra? Mint ahogyan megtanulunk (vagy nem tanulunk meg) kicsi gyermek korunkban szépen enni, az energia szerzés módját is a családunk révén sajátítjuk el. Az ember mindenre képes azét, hogy a családjában a figyelem energiáját kicsikarja a családtagoktól. (ha figyelünk valakire, tápláljuk E-val, sokat segíthetünk ezzel- szerintem ez is egy csoda- könnyebben mondja el a gondolatait). Szóval a családban elért valamilyen módon, hogy rá figyeljenek és ezt követően az lesz az a dráma melyet mindig eljátszik.
Ha a szülők vallatók a gyermek általában zárkózott lesz, próbál minél kevesebbet kiadni magából, hogy ne köthessenek bele, de ugyanakkor a kérdések révén (hogy infót szerezzenek -amibe lehet bele is kötnek..) kapja az energiát, rá figyelnek. Ha a vallató szülő mellé még egy megfélemlítő is "csatlakozok" azaz pl.: megveri a gyereket, fenyegeti a gyermek a szegény én "taktikával" fog védekezni. Az agresszor irgalmára játszik, megsajnálja... energia. De ha gyerek egyszer felnő és elég erős lesz akkor következik be a kitörés. Ilyenkor szokta az alkoholista papáját jól elverni a gyerek és ő is megfélemlítő lesz vele szemben.
Minden oda vissza hat.
Ezek a hatalmi drámák a legkönnyebben úgy kerülhetőek ki, ha érzelmileg semlegesek maradunk.
De jó ha nem felejtjük el, hogy alapvetően minden feltölt ami jó érzést okoz a számunkra. Keresd a szépet az életedben és sokkal több energiád lesz.:)

Így röviden elég nehéz úgy írni, hogy ne értsen félre valaki valamit, tehát ha kérdésed van és úgy érzed tudok rá válaszolni írj kérlek.
Ha valakit bővebben érdekelnek a fent leírtak ajánlom figyelmükbe James Redfield, A mennyei prófécia című könyvét és további köteteit. :)

Szép napot!

Tükör

Mikor szeretünk valakit az adott pillanatban "jól"?
Ha megsimítjuk vagy ha pofon vágjuk?



Ma este beszélgettem "A"-val. :) Először nagyon furcsa volt feltenni neki ahhoz hasonló kérdéseket, melyeket nem rég még nekem címeztek (azaz címzett a lakótársam Hungary Boy). Hogy vagy TE? Hol vagy TE? Ki vagy TE?

Gyakorlatilag mint egy tükröt csodálhattam Őt ("A"-t), csak a mutatott kép a közel múltamból származik.

Szerintem mindennek az alapja (asztrál síkon) a szeretet, ha valakit vagy valamit szeretek szívesen foglalkozom vele, figyelek rá, ... stb... tehát (ha megvalósítom) táplálom energiával. Fizikai síkon az energia, mentál síkon pedig a gondolatok. Vagyis a test - lélek- szellem hármas egysége (ebben a vonatkozásban): a szeretet energia tudatosítása?
A sok tanulás, gyakorlás következménye, hogy ma már látom, ha valaki csak kényszerből tesz dolgokat szinte rutin jelleggel gyilkolássza magát nap mint nap. Átgondoltam sokszor, próbáltam több oldalról is megközelíteni a problémát, de mindig oda jutottam, hogy valójában nem értem... miért? ... ha már tisztában vagyunk magunkkal, a gondolataink "eredetével" (intuíció vagy sem), a testünk üzeneteivel akkor mindez elkerülhető, mert tudjuk, és elfogadjuk, hogy A BOLDOGSÁG BENNÜNK VAN! Véleményem szerint mindössze EGY ÁLLANDÓ dolog van az életben és ez A VÁLTOZÁS (mindig minden pillanatról pillanatra változik), és mindössze csak EGY olyan "dolog" van A VILÁGON amit igazán ismerhetünk ÖNMAGUNK!
Miért fél az ember szembenézni magával? Miért fél meglátni a valóságot? Miért fél dönteni, majd miért fél cselekedni?



Nem tudom. De arra tisztán emlékszem, én is milyen nagyon féltem, nem is féltem rettegtem. Annyira ragaszkodtam a biztosnak hitt társadalmi kötelékekhez, normákhoz, bizonyos emberekhez. Azt gondoltam ha ők, ezek jelen vannak az életemben akkor biztonságban vagyok. Pedig nem, csak akkor lehetek biztonságban ha tudom ki vagyok, míg ez nincs meg azt sem tudom számomra mit jelent a biztonság. Hisz mindig csak valaki más döntése alapján cselekedtem, majd csodálkoztam, hogy nem voltam elégedett. Mitől lehettem volna? Attól, hogy hanyatt feküdtem egy csónakban melyet kedvesen ringatott a víz (mindig megmagyaráztam magamnak ez most miért jó), néha kinéztem mizu a világban (ekkor jött az elégedetlenkedés a saját életemet illetően), majd ettől kimerülve inkább vissza feküdtem. Gyakorlatilag nem csináltam semmit csak másokat okoltam a saját lustaságom, gyávaságom miatt. Tény, hogy nem egyszerű változtatni és nem kis bátorság kell leszokni a folyamatos vissza tekingetésről. Tudom, hogy az tűnik biztosnak mert az már tuti meg volt, azt már megéltük, de akkor hol marad a jelen, a tett? Azt is tudom, hogy az ember a családjára és a szeretteire (azt hiszi) mindig támaszkodhat (és ez így van rendjén, gyökerek kellenek), de nem élheti senki sem valaki más életét vagy mások döntései szerint az állítólagos sajátját, csak mert egyszer majd lehet szükségem lehet az XY rokonomra ezért most gyakorlatilag, rabszolgaként "segítek neki", "szivességet teszek, mert számít rám"....



Kedves "A"!

Ne sírj kérlek, mint mondtam nem bántalak. Kérdeztél én válaszoltam. Sajnálni soha nem foglak, mert hiszek benned. Eddig is, most is és ez után is! Tudom, hogy nem kell leülnöm melléd és a sajnálatommal abban a téves elképzelésedben erősítenem, hogy képtelen vagy megoldani a helyzetet és a problémáidat!

Kívánom, hogy találd meg a hited és soha ne veszítd el! :)


Sok puszi!
Szeretlek

Falusi ébresztő








Készítettem pár képet, melyeken keresztül próbálom megmutatni mi is az a csoda melyet minden reggel átélek....

... már nem is emlékeztem, hogy ilyen kincseket hagytam magam mögött mikor elköltöztem vidékről. Akkor még voltak teheneink és disznóink is. :) Kicsit melósabb volt a dolog, mint most. ...





Ma reggel a tyúkok szabadon bocsátásával kezdtem a napom...

Majd a ház felé fél úton belebotlottam egy nagyon álmos kis kutyusba... :)

Jól megszeretgettem, s mikor feltápászkodtam a földről megláttam milyen csoda szépek a barackok, gondoltam ezt is megmutatom...

A kapu elé érve szétnéztem... és nem tudtam betelni a színekkel, az illatokkal ( és nem szagok!, jó fej szomszédaink vannak), sétáltam a harmatos üde fűben...

és gyönyörködtem kicsit a messzi távolban...

Séta vissza --> KÁVÉ! :)
Ezek után már csak csodálatos napom lehetett.:)

Vettünk a kis csajnak egy medence szerűséget, persze 3 hónaposan ennek még nem sok hasznát veszi, de én annál inkább! :) Mondanom sem kell 30°C melegben egész délelőtt abban lubickoltam. :) Majd délután kis barátkozás,beszélgetés, kávézgatás...

Este anya feldobta a témát. Menünk el bringázni! :D OKÉ! :))
Hová mentünk? A TEMETŐBE!!!! Hát igen, itt nem szokás csak úgy cél nélkül tekerni....
"- Ha már elindulunk, menjünk ki nézzük meg rendben vannak-e a sírok,vigyünk virágot,meg vizet. Visszafelé, meg jöjjünk (mit tudom én kifelé) és ezt, meg ezt .... blablabla sokáig mondta... -" ??? OKé! Szerintem nagyon vicces (szinte mindenben benne vagyok!), de igazán csak az lesz az, ha anya valóra váltja a vágyait, ugyanis meglátott egy csapat görkoris fiatalt és közölte, nagy boldogan hogy ő szeretné kipróbálni (így közel 55 évesen)! - hát- Eszköz van hozzá... :):):)


Hétvégi forgatag :)

Péntek este érkeztem haza.
Már nagyon vártam, hogy itt legyek és hála Istennek engem is volt akik nagyon vártak már. Sógorommal gyakorlatilag végig buliztuk az utat, láttam egy híd felújítást is. :) nagyon tetszett.
A szombat és vasárnap a család jegyében, nagy szeretetben telt.
Akárhová mentem mindenhol picurkákkal találkoztam. :) A kis unokahúgommal, meg a kutyusaink is megszaporodtak kicsit. Szavakkal kifejezni nem is tudom mennyi örömöm lelem a kis "A"-ban. :) Napról napra ügyesebb és egyre kommunikatívabb, mikor formálja a kis szájával a szavakat mindenki gyorsabban dobogó szívvel, nagy szurkolások közepette lesi mit sikerül kihoznia a z újabb róbálkozásából. Édesapám csodálatos nagypapa, mint egy élő rádió folyamatosan tájékoztatja a kis maszatot a körülötte lévő Világ változásairól, mindezt olyan nagy szeretettel és odafigyeléssel teszi, hogy nincs azaz ember aki ne érzékenyülne el egy-egy pillanatra.
Imádom nézni mikor apa nagypapi, és a nővérem mikor anyuci. :)
Hoztam is egy fotót a fentiek főszereplőjéről. :)
(kis "tappancsos" tündérke).... Hogy lehet egy csecsemőnek ekkora lába??? :D Tényleg nagy lábú lett... :))



A többi picurka is sok örömöt hozott a hétvégémbe, habár egyre fogynak... Már elmúltak 6 hetesek és lassan meg lesz mindegyikőjük gazdája, de addig élvezek minden pillanatot. Egész jól megtanultam kis kutyákkal a lábam alatt, lábam között, folyamatosan a sarkamban - járni.:)))
Íme a kis szőrgombócok. :)


Várakozásaimat felülmúlta a tapasztalat. Reggel korán kelek, nézem az ébredező tájat, ahogy csillog villog a hajnali harmat a leveleken... madár csicsergés kíséretében iszom a kávémat, és este tücskök zenével aláfestve olvasgatok. :) Nap közben pedig minden derűs, nyugodt, de nagyon pörgős ha úgy akarom és szeretet teljes!
Mint a mesében!! :)

Ui.: Az agyam igen, de az elmém egy pillanatra sem pihen.... :) sok dolog letisztult a nagy energia rengetegben, erről is írok hamarosan.

Szabadság....

Elkezdődött a szabadságom!! :)
Nagyon boldog vagyok és határtalanul szabadnak érzem magam. :)
Gyors készülődés az út előtt, kis pakolás takarítás és futás... :)
Majd írok hogyan telnek a napjaim.

Ja! Robbie!
Amit üzenni szeretnék neked:
Nem! És kérlek tisztelj meg annyival, hogy elfogadod a döntésemet.

Nemeszisz



Olvasók