Láncok.....

Azon gondolkozom egész nap, hogy miért félünk?

Már már vicces, hogy állandó kontroll alatt élünk/élek/éltem (?) a félelem miatt.
Tegnap nagyon érdekes tapasztalatom volt. Olyan dolgot tettem, amit még soha, nem nagy valami ,de még ilyet nem csináltam.
zanzásítva: egy ideje nézegetek egy kis pincér fiút, azaz nézegetjük egymást. Úgy döntöttem, hogy felírom a számom egy kis papírra és oda adom neki. A felírás ment is, de már akkor is éreztem, hoyg elönt az adrenalin, gyorsan felhívtam hát az egyik barát nőmet és megkérdeztem szerinte oda adjam-e? és ő csinált-e már ilyet. Persze, hogy csinált és adjam oda. Mire én: és hogy alakult felhívott? -Nem! ... ok, nem baj gondoltam, én tuti nyerő leszek. Fizettem, majd R-vel távozóban, persze totál berittyentve, nem mertem átadni a kis cetlit. Totál kiakadt, hisz ő mindig a pillanatnak él (és milyen jól teszi), végül is mentünk egy kört, persze én végig hisztiztem,hogy ez már milyen ciki, meg hogy milyen hülye vagyok, hogy kifelé jövet nem cselekedtem... stb, mire észbe kaptam már ott álltunk a kávézó előtt és én még mindig csak hisztiztem, nagyon türelmes ember lévén, nem adta fel. Közben arra járt egy ismerősöm akivel még beszéltem pár szót, közben megszületett a döntés bennem, hogy hajrá! A következő pillanatban már a fiú előtt álltam. :)
És akkor, most jön az én sztorim: .... és odaadtam neki a telefon számom! És? ..... Nem kérte! :)))))
A legcsodálatosabb az volt az egészben, hogy azt tettem amihez kedvem volt. Oda mentem, mert arra vágytam, valójában nem is érdekelt a nemleges válasz, mert sokkal boldogabb voltam magamtól!!!
És akkor most kérdem én, miért is félünk megtenni mindazt ami az eszünkbe jut, amire vágyunk? Oké, néha biztos előfordul majd olyan, hogy nem egónk által elképzelt választ kapjuk.... de kit érdekel? A szabadság sokkal boldogabbá tesz! :))))