Csodálatos hétvégét töltöttünk együtt K-nal. Nem azt mondom, hogy még soha, de csak nagyon rövid ideig, szinte csak elsuhanó pillanatokra éreztem magamhoz ilyen közel Ő-t. Már biztos vagyok abban, hogy jól döntöttem, mikor elköltöztem. Játszottunk már hatalmi drámákat, édes szerelmeseket, esküdt ellenségeket, de most végre egy igazi páratlan voltunk. (Páratlan, mert 1+1 az 1... ezt mi tudjuk).
El tudtam engedni a régi mintákat, a sok régi félelmet, tapasztalatot. Egyszerűen megéltem a pillanatot a jelent, mostban voltunk mindketten. Az ékkő ezen a koronán a közös valóság, az egy időben és térben létező MOST. Sikerült megvalósítani a kapcsolaton belüli magánéletet is, hisz mindkettőnknek megmaradt a saját valósága, és egy ponton összeölelkezett. Mikor már letisztultak a gondolataim a múltat illetően, egyszerűen csak kibontakozott amire oly nagyon vágytam már. Meghívott magához s én boldogan mentem Vele!
Egyszer azt mondta nekem, nem kell ahhoz egy helyen lennünk, hogy együtt legyünk. Mivel még nem mutatta meg milyen is az mikor nem egy helyen, de egy "térben" létezünk, féltem, nem értettem és az egom azonnal teljes erővel tiltakozott, majd akartam.... Már látom itt volt az egyik hiba, AKARNI... nem lehet, befogadni, kezdeményezni igen,de akarni nem szabad.
Úgy döntöttem lesz, ami lesz, megtisztítom az agyam az elvárásoktól, a múlt nehéz súlyaitól hagyom magam elmerülni az érzéseimben, a pillanatban, megfogom a kezét és én is odaadom magam. Majd látjuk mi lesz, bármi is az, szükségszerű tapasztalat az biztos.
CSÓKOLÓZZATOK SOKAT!!
Elmerülök .....
Elfogadom...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése