„Rám néztél s én mindent elfelejtettem
Meghallgattál s elakadt szavam
Tedd, hogy ne legyek íly kérlelhetetlen,
Hogy tudjak élni halni egy magam.”
Ha elzárom a csapot fáj, ha kinyitom félek. Lelkem mint háborgó tenger, hullámokat verdes az égnek. Szeretlek s ez néha nagyon fáj …. fáj, mert tudom Te is szeretsz, csak a félelemtől (?) olykor megremegsz.
Kinyitottad az ajtód s én besétáltam rajta, mit sétáltam rohantam mint egy felajzott szuka! Megtaláltuk a kincset, a gyönyört, a boldogságot… s most ott állunk a csoda előtt és csak nézzük. (nem értem) Mozizunk!!! Nézzük, ahogy telnek a napok, az órák, a percek…. Reszket a lelkünk és szenved a testünk. Minden nap minden percében alig várom, hogy lássalak már, és mégis (!) mikor végre eljön a pillanat ott állok kukán, megcsókollak és hallgatlak. Mélyen elrejtem mit szívem diktál, mert félek a nagy teher alatt összeroppannál. De most elég! A testem már nem az enyém, fekszik az ágyon, ott zokog, bődörög, mint valami kis kölyök. Pedig valóban nincs okom panaszra, a lelkem mégis csak a jaj szavakat hallatja. Zúg, üvölt fájdalmában hisz, nem kapja meg mit megkíván. Hiányzik neki a kellem, a báj, a kedves cirógatás, a szenvedélyes vonaglás, az öröm, a szex mámora, mint egy falat kenyér az a kis csoda. Pici víztől kirügyezne, és hangosan dalolna énekelne….
Most ott tartok, hogy inkább nem akarok Veled találkozni, mert nem bírok magamon uralkodni, hiányzik az illatod, az érintésed… mikor vadul szeretkezünk, közben felnevetünk, ahogy hallom a sóhajod, nyelvemen érzem a bőröd ízét, ahogy felfalod a szám, és szorítod a testem. Imádom, hogy melletted ÉN lehetek, az a kis „kurva” J, az érzékek és szellemek ura, hogy pont illik rád a szám, s kezedbe a mellem, testedhez a testem…
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése