Repül az idő

Mire észbe kapok már el is telik a nyár.
Nagyon sok minden történt velem az elmúlt napokban, hetekben. Még mindig a családom foglalja el a központi szerepet az életemben. Ismét igen mély és közvetlen a viszonyunk. Ezt részben az unoka részben a mostanában velük történt negatív dolgok idézték, idézik elő. Nem könnyű, de a lényeg, hogy mindenki kölcsönösen számíthat a másikra.
Hamarosan elkezdődik megint a varázs iskola. Már nagyon várom. :) Igen érdekes előadásaink lesznek megint. Nagyon örülök, hogy a kedvencem tárgyam lesz az első előadás témája, kínai medicina. Imádom. Nagyon sok tapasztalatot szereztem ezen a téren is az utóbbi időben. Ha valaki szeretné itt megnézheti a suli web oldalát.
Még mindig téma nálam a munkahely váltás. Jövőhéten találkozom két ismerősömmel akikkel a Mantrán ismerkedtem meg, de Ők már külön utakon járnak. Alapítottak egy rendkívül jó csapatból álló, szintén ezoterikus témákkal foglalkozó, tanító iskolát a Nimród-ot. Várom már, hogy lássam őket és megoszthassam velük az ötleteimet. :) Ha minden jól megy még írok majd erről.
Nagyon örülök, hogy folyamatos a változás az életem minden területén. Mint azt már sokszor mondtam az egyetlen ami állandó az életünkben az a változás. :) Tehát élek és jól csinálom a dolgaimat. Persze akadnak átmenetileg kicsit nehezen elfogadható helyzetek is, de ha nem az Egommal indulok a "csatába" akkor, hamar meglátom és megértem ezek szükségszerüségét. A barátaim most kicsit eltűntek, ami jó mivel élik az életüket és minden rendben van Velük. Mivel nekem is igen nagy igényem van a szabadságra így ez teljesen természetes számomra. Általában periodikusan ismétlődő aktívabb - passzívabb időszakok jellemzik a barátságaimat, emberi kapcsolataimmat. A lényeg, hogy amikor kell ott vagyok és ők is itt vannak. :)
A magánéletem köszöni szépen jól van. Egyszer kicsit jobban, aztán kicsit kevésbé de alapvetően minden ok. Pihentünk pár napot a Balatonon, nagyon jó volt, és az időjárás is kegyes volt hozzánk így végre lett egy kis színünk. Már 2 hete nem dolgoztam (1 nap kivételével), mert a szabi utolsó napjaiban betegek lettünk. Háááát! :) Dolgozom az ügyön. :)
Most végre lehetőségem van egy kicsit teljesen egyedül lenni. Nagyon élvezem! Szépítkezem, ápolgatom a testem, olvasgatok, meditálgatok. :)

További szép napot mindenkinek! :)





0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Olvasók