Fordulópont?! - Pálmalevél kéziratok

Nem rég arra lettem figyelmes, hogy egy számomra nagyon kedves ismerősöm (szerintem mondhatom, hogy a barátnőm) megváltozott. A korábbi kicsit aggódó, de mindig vidám lelkét körüllengte valami. Nem tudtam mi az, de érzetem, hogy mélyen megérintette a változás, ami bekövetkezett az életében. Igaz valóját most sem meghazuttoló módon játékosan, nagyon sejtelmesen potyogtatta az információkat az ölembe. :) Sokáig (mondjuk nálam ez relatív :) ) nem mondott semmi konkrét infót, azt éreztem, hogy valami szuper titkos és szuper fantasztikus dologról van szó. Már majd meghaltam a kíváncsiságtól, mikor végre egy isteni finom tea és remek társaság mellett megosztotta velem mi is történt. :) Alig értettem valamit, összességében annyi derült ki számomra, hogy egy nagyon szép, nemes és spirituális törekvés kellős közepébe csöppent. Mondanom sem kell, azonnal 1000-rel dolgozni kezdett az agyam, hogyan kerülhetnék én is kicsit közelebbi kapcsolatba ezzel az EGÉSZ-szel. Első találkozásom a "nagy titokkal" az volt, hogy megnéztem a hivatalos honlapját a szervezetnek - Indiai Pálmalevél Kéziratok Kutató Szövetsége ... . Fantasztikus! gondoltam :) Miközben néztem az Oszter Tamással készült riportot egyre erősebb és egyre sebesebben kavargó érzelmek kerítettek hatalmukba. Pillanatról pillanatra hol sírni szerettem volna, hol szárnyalni a boldogságtól. Azt gondolom az a pár perc elindított bennem valamit, melynek még a mai napig hatása alatt vagyok. Másnap felhívtam "Sz"-t, hogy én most azonnal felmondok a klinikán és megyek a szövetséghez dolgozni... Megszületett bennem a döntés, biztos voltam abban, hogy komoly sorsfordító hatással lesznek rám az elkövetkezendő tapasztalatok.
Vártam már a napot, mikor bementem a Soter klubba és találkoztam Tamással - az Indiai Pálamlevél Kéziratok Kutató Szövetségének Nagykövetével! Beszéltünk pár szót és az első 1-2 percben már tökéletesen egyértelmű volt számomra, hogy jó helyen vagyok. Az esti előadáson az mondta Tamás, hogy rólam is szó volt a leveleiben... hm... Úr Isten! Olyan energiák zúgtak rajtam keresztül, hogy az szavakkal leírhatatlan. Hasonló volt, mint amit az előző esti meditációm során tapasztaltam fantasztikus, tiszta erőt éreztem magamban csak sokkal erősebben. Másnap 2009.12.30-án reggel besétáltam a klinikára és felmondtam. :)
Jelenleg én is a szövetség egyik szorgoskodó lelke vagyok, hogy segítsük az embertársainkat összekapcsolni a nekik íródott pálmalevelükkel. .... - No itt a nagy változás!! Mind a történetben, mind az életemben... Nem mondok semmit csak csendben figyelek és nézem mi minden alakul, tűnik el, törik össze, épül fel. És a lentiek szerint kiállok a szívem igazáért. Tisztán, őszintén. :) -
... Én magam azon a véleményen vagyok, hogy jelen világunkban nagyon fontos a tiszta, igaz értékek ismételt felfedezése és megbecsülése. Mint azt oly sokszor mondtam már, meglátásom szerint egy igencsak elkorcsosult társadalomban élünk, az anyag az érték, a pénz a hatalom és mindenki igyekszik ebből minél többet magáénak hazudni. Figyelmen kívül hagyni a saját szükségleteit, igényeit, a szeretet gyógyító és rendező erejét. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy a pénz nem fontos. De igenis az, mivel ahhoz, hogy élni tudjuk szükséges, elcseréljük gázra, villanyra, ételre, ruhára. Viszont ha csak ösztönből élünk, ha csak a birtoklási vágy hajt minket és nem tudjuk mire van szükségünk valójában, félek előbb utóbb szépen lassan, felszámoljuk magunkat, és velünk együtt a Földet is. Viszont pici tudatossággal, oda figyeléssel ez még talán megállítható. Egyre többen képesek vagyunk és leszünk tiszta szívből szeretni... Nagyon büszke és boldog vagyok, hogy ilyen tempóban képesek vagyunk, azaz képes vagyok változni!
Saját életemben tapasztalom, hogy minél inkább képes vagyok elfogadni és szeretni önmagam annál inkább tudok a számomra megfelelő minőségben élni. Hiszem, tudom és érzem, hogy a szívből jövő őszinte szeretet egy olyan tiszta minőség az életünkben, mely nem kér cserébe semmit, egyszerűen csak van, gyógyít és felemel.





1 megjegyzés:

Névtelen 2010. január 19. 17:57  

Szia!

"Rainbow" vagyok.
Lehet, hogy furcsán fog hatni, de meglehet, hogy a mi életünkben is fordulópontot hoznak a pálmalevelek, de az élet folytonos változás..
Nos, azért írok, mert szeretnélek megkérni, írd+ számomra, mit tapasztaltál a Szövetségről és a saját p.leveled felkutatásáról. Érdekel mindez azért, mert Édesanyámmal együtt szerettük volna megtudni, vajon a mienk mit tartalmaz, de közbe jöttek a piszkos anyagiak és korunk megtévesztő és bevétel-centrikus tevékenységei, átverései. Pontosabban komoly kétségeink vannak, hogy valóban a befizető saját p.levelét kutatják-e fel és nem csak egy sokszorosított, bölcsességekkel teli írást fogunk-e kapni?!
Mellesleg olvastam több bejegyzésedet és tetszenek - szépen írsz.
Én nyüzsi 30-as "ikrek" lány vagyok hasonló érdeklődési körrel.
Örülnék, ha válaszolnál és váltanánk pár levelet :)
Üdv "R"
rongypalma@gmail.com

Megjegyzés küldése

Olvasók